Arend Peter Brinkman
Arend az ősi jó. Az a fajta jó, amely képes felülemelkedni magán és háttérbe szorítani a saját érdekeit és kívánalmait, hogy béke lehessen. Nem szent és főleg nem hibátlan. Igazából olyan sok szörnyűséget élt már át és követett már el, ami egy halandó számára felfoghatatlan. Azonban mindezekből okult, semmint tetézte volna a bajt. Ma már tisztán lát mindent, és bár megveti régi vétkeit, tudja, nélkülük ma nem lehetne az, aki.
Nagyon régi vámpír, akinek így már jóval kevésbé van szüksége a vérből a napi fejadagra, mint a fiataloknak. Valójában nagyon sokáig megvan nélküle. Persze nagyban köszönhető mindez a korán kívül a gyakorolt önmérsékletnek is. Arendre tehát sokkal inkább illik a halhatatlan jelző, semmint a vérszívó. Ő egyszerűen létező, folyamatos és állandó. Higgadt, kedélyes, udvarias, visszafogott és kellemes. Természetesen dolgozik benne a gyilkos ösztön, azonban már régen Ő irányítja és nem fordítva. Békében él a világgal.
Az öltözékére a könnyed elegancia a jellemző. Mindig alkalmazkodik a kor divatjához.
A jelenléte természetes - a szó legmélyebb értelmében. Mintha mindennek a része lenne. Olyan jóleső légkör övezi, mint egy ősrégi fát vagy egy ódon kastélyt.
TÖRTÉNET | Arend a legelső vámpírok egyike. Az ókorban született a mai Hollandia területén, emberi mivoltára azonban immáron vajmi kevéssé emlékszik. Ma ismert nevét is csak később vette fel. Egy kisebb germán törzs jeles harcosa, vezetője volt, kiváló fizikai és jellembeli adottságokkal. Férfiúi ereje teljében ragadta Őt magával egy megfoghatatlan erő. Egy természetdémon, ami koránt sem annyira lény, mint inkább koncentrált energia, amely az emberek térhódításával kiszorult addigi életteréből (fából, földből, vízből) és kétségbeesetten keresett magának menedéket egy kellően stramm gazdatestben. Arend éppen megfelelt a célra. Ez azonban nem olyan, mintha valakit egy kísértet szállt volna meg. A természetdémonnak nincs lelke, sokkal inkább csak tulajdonságai vannak, azok azonban nem elhanyagolhatóak. Olyannyira nem, hogy minden ilyen találkozáskor, amikor egy ilyen energia egy emberre talált, új létformát hozott létre. Egy olyan létformát, amely csak mások élete árán létezhet, a vérükkel táplálkozva. Arend vámpír lett.
A férfi ezután egyszerűen köddé vált. Hátrahagyta a hozzátartozóit, a törzset és éveken át vadállatként élt, magáról mit sem tudva. Nem tett mást, mint vadászott és bújt a nap elől, amely ártalmas volt a számára. Évtizedek múltán tisztult csak ki az elméje és ébredt rá önmagára. Arra, mivé lett. Sok időbe telt, mire már nem csak az ösztönei uralták, hanem a gondolatai is. Mikor azonban ez bekövetkezett, egy új korszak vette számára kezdetét. Egyfajta saját felvilágosodás. Arend elhatározta, hogy nem hagyja, hogy az esze az alantas és pusztító vágyainak martaléka legyen. Rájött, mennyi minden kitárul előtte, ha tisztán, józanul gondolkodhat. Így részesülhet a világ minden szépségében, nem csak állandóan a vért kergeti. Ezért hát megtanulta uralni a szomját. Nem ölt már le boldog-boldogtalant. Úgy ivott, hogy azzal ne gyilkoljon és néhány évszázad alatt elérte, hogy képes legyen a mértékletességre.
Elhatározása miatt persze a saját fajtájával nem igen közösködött, hiszen azok nem osztották nézeteit, és különben sem tartotta őket neki való társaságnak. Azonban a középkor tájára igencsak szöget ütött a fejébe, hogy alkothatna egy vámpírt. Hogy lehetne valaki, akinek átadja mindazt a tudást, amit a magáévá tett, és ezzel még egy olyan halhatatlant adva a világnak, aki nem csak a vérontásnak él. Egyetlen gyermeket megteremtett hát: erre a bizonyos férfiúra haldokolva talált rá a XIV. századi Anglia pestisjárványának kellős közepén, és új élettel ajándékozta meg őt. Nem volt könnyű persze az ifjú vámpírnak megtanítani, hogyan fogja vissza gyilkos természetét, ám az odaadás meghozta gyümölcsét. Az Adam nevű fiú, vagyis jómagam megtanultam a leckét. Napjainkban egy varázslófalu, Bogolyfalva lakója vagyok, és békében élek a helyi mágusközösség tagjaival.
Arend a világot járja. Nincs otthona, nincsenek kötöttségei. Egyedül az számít, hogy legyen hol meghúznia magát nappal. Már vérivásra sem szorul olyan nagyon. Hol az emberek közt jár, hol a természetbe vonul. Engem, egyetlen gyermekét néhány évtizedenként látogat meg csupán, ám akkor jó időre a környéken marad. Így került most Bogolyfalva közelébe.
[Played by Paul Bettany]
